5.fejezet - Bűnök és vallomások

(dal)

-Sziaa!-nyitottam ajtót Ricsinek
-Csumi!Többiek?-nézett körbe a lakásban
-Anyu és Apu még dolgoznak,Em meg...nem tudom,gondolom még suliban.
-Zsír.Így jössz?-nézett apró vigyorral végig rajtam.Na igen,a rózsaszín Hello Kitty-s nacim,fehér klumpám és a kék,elnyűtt pólóm nem valami menő összeállítás.
-Dehogy,még átöltözök,csak gondoltam,majd te kiválasztod.-mondtam,miközben felmentünk a lépcsőn.

10 percel később...

-Ez jó??-kérdeztem már a 7. ruhát kirántgatva a szekrényből
-Nem.-válaszolt tök nyugodtan Ricsi,miközben hátradőlt a székemben
-Akkor mi legyen?-kérdeztem már kifáradva
-Az,ami most rajtad van.-mondta szemtelen vigyorral a képén
-Ebben menjek?
-Ja.
-Hát oké..-és visszapakoltam minden ruhámat
Még ettünk,és beszélgettünk,hiszen még bőven volt időnk 8-ig.A többiekkel a Blahán találkoztunk,így fél hétkor el is indultunk.Minden jó is lett volna,ha észre nem
veszek valamit.

*Ricsi szemszöge*

Épp a 4-es 6-os felé mentünk egy kis utcában,amikor egy picit kezdtem fázni.Az övtáskám miatt - amit kivételesen a nyakam és a kezem közé akasztottam - nem tudtam felvenni a kabátomat.
-Megfogod egy picit?-nyújtottam a Converse-es táskát Deninek.
-Persze.-mondta,és elvette.És itt kezdődött a probléma.Ugyanis véletlenül megcsörrent benne "valami"
-Oké,köszi.-kaptam ki gyorsan a kezéből,de ő visszarántotta
-Ricsi,mi van az övtáskában?-nézett rám olyan gyilkos pillantásokkal,amivel egy egész hadsereget le tudott volna ölni.Vagy akár kettőt.Egyszerre.
-Áááááh semmi,csak izé..zseblámpa!-vágtam rá gondolkodás nélkül.Hiba volt.Zseblámpa??Ez hogy juthatott az eszembe?
-Akkor add ide a "zseblámpát"!-rajzolt lépzeletbeli idézőjelet a levegőbe
-Minek?Nem olyan érdekes.Amúgy tetszik ez a blézered.Jól áll.-próbáltam terelni a témát.De hiába.Kicipzározta az övtáskát,és akkor már láttam rajta,hogy hatalmasat csaló-
dott bennem.

-Ricsi,miért nem mondtad el?-nézett rám olyan szomorú szemekkel,hogy összeszorult a gyomrom
-Én..én csak..szóval nem akartam,hogy.-próbáltam befejezni a mondatomat,de nem tudtam.Tényleg mért nem mondtam el?
-Azt hittem,hogy mindent elmondunk egymásnak.-gördült le egy kis könnycsepp az arcán.Na itt már szívesen felképeltem volna magamat
-Nem akartam csalódást okozni.Tényleg mindent elmondok.Ami miatt nem leszel..rosszul.-sóhajtottam nagyot
-Én leszek rosszul?Basszus Ricsi,te teszed tönkre magadat!-ordította le a fejemet,és igaza volt,és csak a földet néztem
-Tudom.
-Tudod.-röhögött fel kínosan.-Ha tudnád,nem csinálnád!
-Ez nem ilyen egyszerű.-ráztam meg a fejemet
-Ahha.Szóval már rá is szoktál.Akkor mióta is csinálod?-nézett rám elég csúnyán
-Nyár.Nyár eleje.
-Ohh..-mondta,majd röhögve megfordult,és indult volna el,ha nem rántom vissza.
-Ne csináld ezt.-sütöttem le a szememet
-ÉN NE CSINÁLJAM?-emelte fel a hangját,és már a sírás határán volt.-Basszus,te titkolod el a "legjobb barátod" elől már lassan 3 hónapja,hogy cigizel,és én ne csináljam?
-Légyszi,ne legyél dühös.Nem akartam,hogy tudj róla,mert tudtam,hogy hatalmasat fogsz csalódni bennem.Kérlek,ne haragudj.-simítottam meg a kezét,és láttam,hogy azt az egy könny-
cseppet több is követi.-Ne sírj,nem akartam.
-Elmondhattad volna.Nem tök mindegy,hogy mikor tudom meg?
-De,csak nem tudtam,hogy hogyan mondjam el.Már annyiszor próbáltam,csak vagy nagyon boldog voltál,vagy iszonyatosan szomorú.Nem tehettem meg veled.-mondtam,és néztem,hogy mit reagál.

Csak némán álltunk egymással szemben,én a kerítésnek dőlve,ő pedig a földet bámulva.Fél perc múlva aztán elröhögte magát,és rám nézett.
-Emlékszel,amikor összevesztünk?Tavaly.-kérdezte szipogva
-Ja.
-Na.Aznap este átmentem Dominikához.
-És?-kérdeztem mostmár kíváncsian
-Benyomtunk.Nagyon.Nem akartam,de muszáj volt.Ne haragudj.-ölelt meg,és éreztem,hogy megint elsírja magát
Így álltunk háromnegyed 7-kor egy kis utcában,ahol senki se volt.
-Felejtsük el,okés?-néztem rá,hátha ettől jobban érzi magát
-Tuti?-nézett rám nagy boci szemekkel
-Tuti.És akkor te se..?-húztam félre a számat
-Nem haragszom.De mostantól mindent elmondunk egymásnak,oké?-nyomta meg a "minden'' szót
-Oké.Na gyere,menjünk.-mosolyogtam rá,és továbbmentünk.

Amikor elmondta az ő "bűnét" se nem haragudtam rá,se nem csalódtam benne.Semmi negatív dolgot nem éreztem.Azt viszont tudom,hogy ő se azért sírt,mert csalódott volt,vagy ilyesmi.
Ő azért sírt,mert azt hitte,nem bízok meg benne.Pedig ez marhára nem így volt.De szerintem jobb,hogy ez az egész most derült ki,mert ha később történt volna meg ez,talán a barátságunk
se élte volna túl.És talán ez az a dolog,amitől a legjobban félek.Hogy őt elveszítem.

/Na igen,ez egy picit hosszabb fejezet lett,innentől már be fog pörögni az egész.Köszi a lassan 300-as nézettséget,nagyon jól esik <3 Most is lehet szavazni,és remélem,hogy továbbra is olvasni fogjátok a kis történetemet.Pusziii :)